Világsakkfesztivál: Rangos nemzetközi elismerést kapott a Polgár Judit Módszer

Nagy érdeklődés övezte az október 9-ei Világsakkfesztivált, melyet idén először hibrid formában valósítottunk meg.

A Magyar Nemzeti Galériában kialakított sakkuniverzumban számos interaktív program kapott helyet, de egy kreativitás és innováció fókuszú előadássorozatra és egy globális oktatási konferenciára is sor került. Utóbbi során a sakkvilág nemzetközi képviselői szakmai elismerésben részesítették a Polgár Judit Módszert, melynek köszönhetően újabb országokban mehet híre a nagymester oktatási innovációjának.

Október 9-én valóságos sakkpalotává változott a Magyar Nemzeti Galéria: ezen a napon rendeztük meg a 2021-es Világsakkfesztivált, amely izgalmas előadásokkal és interaktív programokkal várta azokat, akik tudományos, pedagógiai, valamint művészi oldaláról is szerették volna megismerni a sakkot. A játék globális ünnepéhez számos ország csatlakozott saját programmal – köztük Nepál, Kanada, Uruguay és Mexikó, ami még inkább felerősítette a rendezvény határokon átívelő jellegét. Az érdeklődők otthonuk kényelméből is figyelemmel kísérhették a történéseket: összesen 3000-en csatlakoztak a Világsakkfesztivál élő közvetítéséhez, a ChessBase India platformjáról pedig 42 ezren kapcsolódtak be.

Az idei eseményen a kreativitás és az innováció kapta a főszerepet olyan újító elmék előadásában, akik felhagytak a szokásos sémákkal és újszerű választ adtak a kihívásokra. Noam Manella a „Think Like a Machine” című nagysikerű könyv szerzőjének előadásából például megtudhattuk, miként ébreszthetjük fel a bennünk szunnyadó kreativitást. Ashwin Subramanian, indiai mérnök pedig egy forradalmian új kísérlet részleteibe kalauzolta el a nagyközönséget: a biofeedback eszközeivel feltárta, mit üzen a sakkozók teste játék közben és hogyan tudják ezeket az apró jelzéseket hasznosítani a felkészülés során. A látogatóknak egy hamisíthatatlan zenei élményben is részük lehetett Juga Di Prima, chilei énekesnő jóvoltából, aki a nemi esélyegyenlőség jegyében dolgoz fel közismert dalokat. Nem titkolt célja, hogy legújabb dalsorozatával hírét vigye a női sakkozók teljesítményének, hogy azok legalább akkora figyelmet kapjanak, mint a férfi játékosok sikerei. Polgár Judit arról beszélgetett Rubik Ernővel, hogy kreativitás nélkül unalmas az élet, illetve arról, hogy mit is jelent ez a szó valójában, hogyan segíthet szembeszállnunk a jövő kihívásaival:

Ugyancsak beszédes kutatási eredményekkel álltak elő az Educational Chess Summit konferencia előadói, akik a sakk képességfejlesztő hatásairól értekeztek. Rubik Ernő például híres találmánya oktatásban rejlő erejéről mesélt, melynek kapcsán megjegyezte: a következő generáció sikeréhez vezető út kétségkívül a játék alapú oktatásban keresendő.Jerry Nash, sakknevelési tanácsadó szintén a játékosság mellett tette le a voksát, kiemelve azt a tapasztalatot, miszerint a sakk eszközével fejlesztett gyerekekben egytől egyig jelen van az a bizonyos „igenis meg tudom csinálni” érzés – legyen szó bármilyen feladat megoldásáról. „A sakk nemcsak az osztálytermeket változtatja meg, hanem az iskola kultúráját is” – hangzott el beszédében, melyben összegezte, hogy a játék milyen látványosan javítja a gyerekek tanuláshoz való hozzáállását. Mariya Gabriel, az Európai Bizottságinnovációért, kutatásért, kulturális ügyekért, oktatásért és ifjúságért felelős tagja, uniós biztos a rendezvény fővédnökeként videóüzenetben köszöntötte a jelenlévőket, melyben követendő példaként hozta fel a Polgár Judit Módszert. “Őszintén remélem, hogy az Erasmus+ tanárképző akadémiáink átveszik majd az Önök Sakkpalota megközelítését”hallható a felvételen. Mariya Gabriel gondolatához csatlakozva, a Nemzetközi Sakkszövetség, az Európai Sakkszövetség, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma is példaértékűnek nevezték Polgár Judit képességfejlesztő oktatási programjait, és célul tűzték ki, hogy együttműködési megállapodásuk keretében szakmailag támogatják és világszerte népszerűsítik a Polgár Judit Módszert.

Az edukációs és ismeretterjesztő előadások mellett számos izgalmas játszmára is sor került. A versenyek sorát a Morgan Stanley irodák közötti globális sakkbajnokságának döntője nyitotta meg az esemény előestéjén – a versenyre a befektetési bank több, mint 400 sakkozó munkavállalója nevezett a világ minden pontjáról. A látogatók a Morgan Stanley Chess Caféban pihenhették ki magukat a fesztivál során, ahol a banknál dolgozó mestereket is kihívhatták egy partira. Nagy érdeklődés övezte az immáron hagyománynak számító szimultán partit is, amelyen Polgár Judit és Almási Zoltán nagymester ellen tehették próbára tudásukat a jelentkezők, és szép számmal érkeztek látogatók Polgár Judit Legyél te is bajnok című könyvének dedikálására is.

A nap folyamán – két online csatornán – élőben is követhették a fesztivál programjait az érdeklődők. Az 1-es csatornán a színpadi eseményeket közvetítettük, az Interaktív Sakk Csatornán pedig reggeltől estig a világ legjobb edzői, úgymint Surya Ganguly, Anna Muzychuk, Tóth András, Noam Manella, Arthur Kogan, Papp Gábor, Szabó Krisztián tartottak mesterkurzusokat. Szintén ez a csatorna volt a “helyszíne” a 12 év alatti magyar gyereknek szervezett Sakkpalota Kupának, valamint az Európai Sakkszövetség által támogatott Chess Ambassadors for Environment programnak, ahol sakkverseny mellett Polgár Judit mesterkurzusán és egy környezetvédelmi előadáson vettek részt a gyerekek Európa különböző országaiból.

Mindezek mellett számos olyan játék, kvíz volt elérhető a Világsakkfesztiválhoz kapcsolódóan már október 9. előtt is. Ilyen volt például a #ChessConnectsUs Játszma, a Sakkozz a 7 éves Judittal kihívás, egy Kahoot játék, a sakktanulmányokat díjazó Komponistaverseny Benkő Pál emlékére, valamint egy értékes díjakkal járó nyereményjáték.